Dunasziget

dunasziget_cimer

A mai Dunasziget község területe a trianoni békeszerződésig olyan Pozsony vármegyei községekhez tartozott, melyeknek központja a Nagy-Duna balpartján, a Csallóközben volt. Ezek név szerint: Doborgaz, Keszölcés, Süly és Vajka. Azt itt élők főleg halászattal és állattenyésztéssel foglalkoztak, de a Duna amellett, hogy megélhetést adott, gyakran veszélyt is jelentett. Az 1954-es árvíz után szinte az egész települést újjá kellett építeni. Dunaszigetet találóan Mosonmagyaróvár „Balatonjának” is nevezik. A várostól és az M1-es autópályától csupán néhány percre a Szigetköz páratlan természeti környezete várja az idelátogatót. Strandolási, horgászati, lovaglási, lehetőségeken túl szervezett vízitúrák keretében lehet megismerni a vízivilágot.

A székelykaput az 1848-49-es szabadságharc emlékére emelték.

Az Emlékparkban egy beton emelvényen áll egy fa harangláb. A benne lakó harang „ikertestvére” Szingapúrban található. Felirata: „Isten áld meg a magyart! / Dunasziget 2003”.

A Szigetközi hullámtéri mellékágrendszerben, a hullámtéri ízpótlórendszer részeként üzemel az ún. Denkpáli ágvéglezárás, és annak részeként a Denkpáli hallépcső. A hallépcső a vízi élőlények vándorlásának a lehetőségeit javítja. A nyári időszakban strandolásra, kikapcsolódásra kiválón alkalmas a doborgazi szabadstrand.

Szálláshelyek

Panziók, apartmanok
9226 Dunasziget, Akácos u.1.
Tel.: +36 20 226 9155
Panziók, apartmanok
9226 Dunasziget, Sérfenyő út 137
Tel.: +36 96 233 350
Panziók, apartmanok
9226 Dunasziget, Sérfenyő u. 113
Tel.: +36 96 233 515
Panziók, apartmanok
9226 Dunasziget, Családsor 2
Tel.: +36 20 346 3219
Kempingek
9226 Dunasziget, Fő utca 65.
Tel.: +36 20 228 5220
Kempingek
9226 Dunasziget, Fő u. 65
Tel.: +36 20 228 5220
Panziók, apartmanok
9226 Dunasziget, Zátonyi tér 2
Tel.: +36 96 233 505

Programok

9226 Dunasziget, Akácos u.1.
Tel.: +36 20 226 9155
9226 Dunasziget, Sérfenyő út 137
Tel.: +36 96 233 350
9226 Dunasziget, Sérfenyő u. 113
Tel.: +36 96 233 515
9226 Dunasziget, Családsor 2
Tel.: +36 20 346 3219
9226 Dunasziget, Fő utca 65.
Tel.: +36 20 228 5220
9226 Dunasziget, Fő u. 65
Tel.: +36 20 228 5220
9226 Dunasziget, Zátonyi tér 2
Tel.: +36 96 233 505