Mosonmagyaróvár a Kisalföldön, a Mosoni-Duna és a Lajta partján, az M 1-es autópálya a Budapest-Hegyeshalom 1-es számú vasútvonal mentén található. Az M 10-es és 15-ös főút keresztül halad rajta. Valamikor a Duna mentén, s a körülötte elterülő mocsárvilágban itt volt az egyetlen, keskeny átjáró. Így már a római időkben (időszámításunk szerint 50-400 táján) katonai települést, és az ahhoz tartozó polgárvárost találunk itt Ad Flexum néven.

A honfoglalás után ispánság, később megyeszékhely, majd az Alföldről Bécsbe irányuló gabona és állatszállítmányok útvonala volt. A pozsonyi országgyűlés közelsége emelte rangját, a világháborúkat követő határváltozásokat követően szerepe meggyengült.
A trianoni diktátum következtében Moson vármegye kétharmadát Ausztriához csatolták, a második világháborút lezáró diktátum Csehszlovákiához csatolta Oroszvárt (Rušovce), Horvátjárfalut (Jarovce) és Dunacsunt (Čunovo).
A város így amellett, hogy elvesztette vármegyeközponti szerepét, a vasfüggöny legördülte után központi fejlesztésekben sem részesült, megközelítése is nehézkessé vált.
Arrabona (Győr) és Carnuntum (Petronell) között Óvár éppen félúton helyezkedik el. A római tábor valószínű helye Károlyliget és a Téglaföld (ma Városközpont) egy része, ahol építkezéskor elszórtan ma is kerülnek elő római emlékek. A Máriakálnok felé vezető út menti, felhagyott kavicsbányában - jó 150 m-re a mai folyómedertől - az 1970-es években a római időkből származó nagyméretű kikötőkaput találtak, ami szintén arra utal, hogy a folyók az évszázadok alatt jelentősen változtatták medrüket.

Magyaróvár neve - Owarként - egy 1264-ből származó oklevélben szerepel először, Magyaróvárként a XVII. századtól emlegetik Németóvártól (Deutsch-Altenburg) való megkülönböztetésül. Moson neve az altaichi évkönyvben 1063-ban Miesiengenburch néven szerepel. Később ebből alakult ki Wieselburg. Magyar oklevelekben Mussun, amiből Moson származik, először 1137-ben fordul elő.
Itt már a honfoglalás előtt is erősség volt. A keresztes hadjáratok során (a XI-XII. sz. fordulóján) az országon átvonuló seregek gyülekező, táborozó helye. A keresztesek ugyanazt az útvonalat használták, mint hajdan a rómaiak, s majd a törökök is Bécs ellen vonulva. Szent István Mosont királyi várként megerősítette, ami a halálát követő trónviszályok idején nem egyszer adott menedéket Salamonnak. A tatárjárás alatt (1242-ben) a lakosság a mosoni várba menekült.
A földsáncos cölöpvárat 1271-ben Ottokár cseh király rombolta le, és már soha többé nem épült fel. Ettől kezdve erősödött meg Óvár szerepe. A tatárjárást követő idők nagy várépítkezései során a szintén sokat szenvedett óvári várat erősítik meg inkább. Az árumegállítás jogát, Budával közel azonos városi rangot, 1354-ben Nagy Lajos édesanyjától, Lokietek Erzsébet anyakirálynétól nyeri el. (2004-ben az indentitás erősítése céljából emlékünnepségeket szerveztek a 650 évvel ezelőtti eseményre emlékezve.) Ettől kezdve királynéi birtok, amit többször elzálogosítanak, majd a kamarilla kezelésébe kerül. 1522-től Habsburg birtok, 1763-tól pedig 1945-ig Habsburg magánbirtok. A város többször megerősített kiváltságlevele ellenére a pallosjogot és a vámbevételt magának követelő uradalommal gyakran perben állt (1772). Csak az 1848-as jobbágyfelszabadítás következményeként válik szükségtelenné az ezüst Rechtmünze, ami a magyaróvári polgárok részére a vámmentességet igazolta.

A török Bécs ellen vonulva (1529, 1594, 1683.) feldúlja, nem egyszer fel is égeti a várost és környékét. Közben többször készül erődítési terv, és folynak is a vármegerősítő munkálatok. Bocskai István 1605-ben sikertelenül ostromolja a várat. A Rákóczi-szabadságharc alatt több támadás éri, leverésével elveszíti katonai jelentőségét. 1809. június 2-án Napóleon katonái szállják meg a várost, s november 19-én távoznak innen. Győrbe tartva maga Napóleon is átutazott a városon, Mosonban lovat is cserélt. Hetekig itt folytak a francia-osztrák béketárgyalások is. A várban és két polgárházban volt a francia, orosz és osztrák külügyminiszter szállása. Napóleon 40. születésnapjára még fogadást és bált is rendeztek. A város a XIX. sz. elejére kinőtte korábbi területét, és az 1820-as években lebontották a terjeszkedés gátját jelentő városfalat, bár ennek vonalát gyakorlatilag a század végéig mégsem lépték át. A Bástya utca nevében ma is őrzi a fal emlékét, a Linhart utcában pedig feltárták az egyik középkori kapuját. 1818-ban, a már 1739 óta itt működő piarista gimnázium mellett gazdasági felsőbb tanintézet létesült.

Magyaróvár iskolaváros és megyeszékhely, Moson gazdag kereskedők mezőgazdasági nagyközsége. Gazdagságát a Bácskából és Bánátból vízi úton érkező és itt átmeneti raktározás után tengelyre kerülő gabona, a lábon Bécs fele hajtott marhakereskedelme jelentette. A vasút megépítésével (1852) monopolhelyzete és jelentősége erősen csökkent. Ipara mégis jelentős volt.
Hagyományos malomipara mellett még az 1700-as évek végén a Mária Krisztina által itt létesített posztógyár épületében (1856-1863 között a Pabst-Krauss Henrik tulajdonában található) Kühne Ede(1839-1903) 1856-ban mezőgazdasági gépgyáratlétesített.
A háborúra készülve itt épült fel a monarchia legnagyobb lőporgyára. Az iparosodással a város lakossága is megnőtt, majd a háború után a menekültekkel és áttelepítettekkel óriásira duzzadt. Míg a XIX. század végén Magyaróvár és Moson lakossága külön-külön alig érte el a négyezret, Magyaróvár 1918-ban 18 517 lelket számlált. A hadifoglyok és hadimunkások távozásával 1930-ban 8600 fős volt. 1905-ben csatolták hozzá Lucsonyt.

A város több markánsan elkülönülő részből áll. A magyaróvári belváros nagyjából azonos a középkori fallal védett várossal. Lakóinak megoszlása szerint két főutcája volt, a Német (ma Fő) és a Magyar utca. Ehhez csatlakozik Lucsony, a családi házas beépítésű Károlyliget, a Régi Vámház tértől délre eső Újtelep, majd tovább az Ipartelep. Északon találjuk Majorokot, melyhez újabban a Lajta-parti és a Várallyai utcai beépítésen túl még a Halászi úti lakótelepet is sorolják.
A Városközpont betontömbjei kötik össze Magyaróvárt és Mosont. Ez utóbbi, az 1939-es egyesülésig község, Győr felől zárja a várost. Moson már a XI. században is jelentékeny vásárhely és ispánsági székhely volt. 1271-es pusztulásával a vármegye igazgatása átkerült Óvárra. A XVIII. század végén sok vízimalmot működtettek, gabona- és marhakereskedelme révén virágzó mezővárossá fejlődött. A Mosoni-Duna eddig volt hajózható, így kikötőjében került szekérre a távoli vidékekről ide szállított áru Kikötőjében évente több száz hajó megfordult.
Előfordult, hogy 5-6000 gabonával megrakott szekér tartott egy időben Bécs felé. Élénk kereskedelme sok idegent vonzott a városba. Vendégfogadók, szállodák, kávéházak épültek. 1840-től postaállomása, 1851-től postamestere volt. Megépült temploma és hatalmas magtárépülete, mely jelenleg funkció nélküli épület, különféle magánvállalkozások bérlik. Mosonmagyaróvár a Mosoni-Duna partján fekszik, átfolyik rajta a Lajta, a Lajta-csatorna, kisebb malomágak. A város utcáinak kövezése 1806-ban indult, közvilágítása 1832-től van, villanyvilágítása 1912-től. Villanytelepét 1909-ben létesítette Magyaróvár és Moson község együtt. 1905-ben már mozgóképszínháza is volt. 1855-ben létesült vasúti összeköttetés Győr és Bruck között, s ekkor épült vasútállomása.

A városházától a vasútállomásig 1906-ban egy vállalkozó autóbusszal vitte ki az utasokat, 1925-től már rendszeres járat volt, 1926-tól a környező községekbe is autóbusszal lehetett eljutni. Lakásépítését a magánerős építés mellett az 1950-es évektől az állami építkezések adták. Újabban lakóparkok épülnek (legfrissebb a Mediterrán lakópark Moson és a Városközpont között lakásokkal, üzletekkel, bankkal). A korábban egyforma típustervek szerint épült házak mellett megjelentek a szemnek is tetszetős egyedi tervezésű házak. 1906-ban telefonközpontjára 41 állomást kapcsoltak.

Mosonmagyaróvárt műemléképületei, épületegyüttesei, városképi jelentőségű épületei, középkori utcahálózata sorolják a történeti városok közé. Egyedileg védett épületeiből 13 az országos jelentőségű műemlék. Bár az évszázadok dúlásai nem kímélték házait, belvárosa elkerülte építészeti értékeinek felszámolását. A város műemlékeit, műemlék jellegű épületeit 1954-ben mérték fel, javaslatot adva további sorsukra is.

Tengerszint feletti magassága 120 méter. Uralkodó széliránya ÉNy, a szélmentes napok száma sokévi átlagban 12%. Évi középhőmérséklete 9,8 C fok. Évi csapadékátlaga 585 mm, ennek 20%-a május-júniusban, 30%-a július-szeptemberben hullik le.
Mosonmagyaróvár autópályán Budapesttől 150, Bécstől 67 kilométerre található. Pozsony közúton 38 kilométer, ugyanannyi, mint Győr. A kisváros lakossága 31000 fő, legnagyobb vonzereje a víz. A kanyargó Lajta-ágak, a város kis hídjai, hangulatos utcácskái a pihenésre vágyóknak kínálnak ideális sétát. Aki a várost kirándulása célpontjául választja, bizonyára ellátogat a mesés Szigetközbe is.Mosonmagyaróvár és környezete együtt jelenthet élményt azoknak, akik felkeresik.

Mosonmagyaróvár több száz éves történelme, fejlődése azon a gazdasági alapon teljesedett ki, amely még a nagy középkori háborúk időszakában kezdődött. A városon átfolyó Lajta és Mosoni-Duna nemcsak vízi út, de a nagyon fontos malomipart éltető energiahordozó is volt. A mezőgazdaságba kezdetben az egyházi rendek külföldről érkezett tagjai hoztak ismereteket, később az egységes Habsburg tulajdon miatt a nagybirtok jellegű gazdálkodás volt a jellemező, aXIX. század elejétől (1818-ban alakult meg a Mezőgazdasági Akadémia) pedig a felsőfokú oktatás, a mezőgazdasági termelés, termékfeldolgozás, fejlesztési-kutatási tevékenység és a mezőgazdasági gépgyártás komplexuma jelentett gazdasági erőt a városnak és a térségének.
A XVIII. századtól kezdve a mezőgazdaság mellett egyre erőteljesebb a kézművesipar (máig őrzik az utcanevek – Tímár utca, Lakatos utca, Kötélgyártó utca – a létrejött céhek koncentrálódását), s elsősorban a malomiparban halmozódó tőke megkezdi az ipari létesítmények beruházásait. Gépjavító műhelyek, posztóműhelyek, szesz- és sörfőzdék jelentették a XX. század első éveitől már a mai értelemben is igazi gyártelepítés gyökereit. Az első komoly ipari létesítményt 1900-ban kezdték építeni, ez a mai MOFÉM Rt elődje, a Hirtenbergi Töltény-, Gyutacs- és Fémárugyár volt. 1934-ben telepedett le a városban a MOTIM Rt elődje, a timföldgyár, amely 2003-ig változatlan profillal, de folyamatosan korszerűsödő technológiával állította elő termékeit. A timföldgyártás gazdaságtalansága miatt megszűnt, ma már csak a magasabb feldolgozottságú anyagokat gyártják. Az üzem területén készült el 2004 végéig a ma legkorszerűbbnek ismert koogenerációs erőmű, amely a gázmotorok hűtési energiáját a városi távfűtés energiahordozójaként hasznosítja. Az egykori lőporgyár területén számtalan egyéb gazdasági tevékenység kapott helyet. 1923-ban itt alapították meg a Magyaróvári Műselyemgyárat, amelynek termékét, a műselyem-fonalat döntő részben exportálták, mert Magyarországon még nem volt felkészült feldolgozóipar. A gyár később átállt konfekcióipari termékek gyártására és pamutkelme szövésére. 1990-ig a Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár jelentős könnyűipari üzem, kiemelt foglalkoztatója volt a városnak.

A politikai és ezzel együtt a gazdasági rendszerváltás időszakát a 4 nagyüzem – a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár, a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyár, a Timföld és Műkorundgyár, a Kötöttárugyár – mellett az állami tulajdonú kereskedelmi és szolgáltató cégek, néhány feldolgozó vállalat, így a Mosonmagyaróvári Konzervgyár vagy a Műanyagfeldolgozó és Kefeipari Vállalat, a szövetkezeti ipar, a városi szolgáltatásban egyre nagyobb szerepet játszó Flexum Kommunális Vállalat, a személyi szolgáltatásokban a gazdasági munkaközösségek és magánvállalkozások jellemezték.

Változásokat hozott 1990 után az állami szervezetek tulajdonviszonyainak átalakulása. A Kötöttárugyár nem tudta megőrizni helyét és szerepét a magyar gazdaságban, területén több, kisebb magánvállalkozás jött létre. A MOFÉM részvénytársaságként továbbműködve, külföldi tulajdonba került, a Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Rt közös osztrák, majd finn tulajdonnal többféle termék gyártását kezdte meg. Azok a korábbi nagyüzemek, melyek nem szűntek meg, fejlesztésekkel, technológiai változásokkal ma már sokkal kisebb számú munkaerővel dolgoznak.
A mezőgazdaság legfontosabb eredménye a rendszerváltás utáni kárpótlási törvények életbeléptetése, a tulajdoni változások lettek. Ez egyet jelentett a régi mezőgazdasági nagyüzemek tevékenységének visszaszorulásával és a mezőgazdasági magánvállalkozások számának növekedésével. A nagyüzemi termelést ma már csak a Dunamenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet (mintegy korábbi területének felén és egyharmadnyi munkaerővel működő üzem) és a Lajta Hansági Rt (10 ezer ha szántóval és félezer foglalkoztatottal) képviseli. A részvénytársaságot 2001-ben privatizálták. Erdőgazdálkodással a Kisalföldi Erdőgazdaság Rt és a Lajta-Hanság Rt foglalkozik, egyben vadászati tevékenységet is folytatva. Közel 400 fő őstermelőként foglalkozik mezőgazdasági termeléssel. Jelentős mezőgazdasági termékfeldolgozó azÓvártej Rt és a Kaiser Food Kft.

A korábbi állami, megyei tanácsi és szövetkezeti cégek átalakulása után jelentős magántulajdonú és egyéni vállalkozás jelent meg a városban. Nagyszámú kis- és nagykereskedelmi egység biztosítja az építőanyag és szakipari termékek széles kínálatát. A gazdaság szerkezetében legnagyobb változás a kereskedelem, vendéglátás, szolgáltatások és az idegenforgalom terültén következett be. A kiskereskedelmi üzletek száma 10 év alatt a nyolcszorosára nőtt majd fokozatosan csökkent; különösen nagy fejlődés történt a 90-es években a pénzintézeti szolgáltatásokban, az ingatlanhasznosító és fejlesztő vállalkozások területén. Nagy bevásárlóközpontok is épültek a városban és szélkerekek sora került felállításra a város határában.